Üdvözlünk mindenkit a Nagykovácsi Általános Iskola új honlapján!
Iskolánk alapelve, hogy diákjaink stressz-mentes környezetben élhessék meg diákéveiket. A stabil alapműveltség nyújtása mellett, legyen emeltszintű választhatóság is, ami egy korrekt értékelési és ellenőrzési rendszerrel párosul. Szeretetteljes családias légkör kialakítása a célunk, amelyben az alapvető emberi normákat tiszteletben tartó, sikerre vágyó, lelkes, nyitott személyiségek fejlődhetnek ki.
Pedagógiai Programunknak megfelelően kiemelt figyelmet fordítunk az eltérő adottságokkal, képességekkel rendelkező tanulóink integrálására, fejlesztésére. Gyógypedagógus, fejlesztőpedagógus és logopédus is segíti felkészülésüket.
Feladatunk a tanulási vágy, a megismerés örömének felkeltése, a különböző tanulási technikák elsajátíttatása a tanórákon. Diákjaink figyelmét az iskolai tanuláson kívüli ismeretszerzési, művelődési lehetőségekre irányítjuk.
Szabadidős programjaink között kerékpáros, nyelvi és kézműves szakkörök, iskolai kórus biztosítja a színes választékot diákjaink számára.
A fejlett technikai eszközökkel felszerelt előadótermünkben interaktív órák megtartására van lehetőség. Iskolai könyvtárunk és klubunk a délutáni felkészüléshez, internet használathoz biztosít teret. 2007-ben lettünk ÖKO iskola, melyet a már régóta működő „zöld” programok készítettek elő. Csodálatos természeti környezet, nagy iskolaudvar, tornaterem, sportpálya, játszótér biztosítja tanulóink számára szabadidejük hasznos eltöltését.
Specialitásaink
Oktatás
& 1. osztálytól angol-német nyelvoktatás
& Választható órák
& Nyelvcsoportok bontása
& Matematika csoportok bontása
& Kooperatív tanulási módszerek
& Egyéni fejlesztés fejlesztőpedagógussal, logopédussal
& 4. osztálytól informatikaoktatás
& Német nyelvből európai szintű nyelvvizsga a 7-8. osztályban
Szabadidő
® Színház-, hangverseny- és múzeumlátogatások
® Ismeretterjesztő előadások szervezése
® Közös kirándulások, táborok
® Egészség- és környezetvédelem
® Úszásoktatás
® Iskolai tömegsport
® Testvériskolai kapcsolat
® Szakkörök
® Nyelvoktatás
® 5. osztálytól második idegen nyelv
(nyelviskola szervezésében)
Hagyományaink
G Őszköszöntő kirándulás
G Vers- és prózamondó verseny
G Kazinczy szépkiejtési verseny
G Helyesírási verseny
G Daléneklési verseny
G Szaktárgyi versenyek
G Katalin-bál, Mikulás-járás
G Adventi szokások, készülődés az ünnepre
G „Iskolakóstolgatók”
G Iskolaújság szerkesztése
G Megemlékezések, ünnepek
G Föld napja programjai
G Diákolimpia
G Év végi kiállítás
G „Az Év Diákja” verseny
G Zöldfülűek klubja
G ÖKO programok





